Az elnöki palota előtt
Újabb rendbontásos tüntetést tartottak Kairóban
Több százan tüntettek szombat este Kairóban az elnöki palota előtt, egyesek kövekkel és Molotov-koktéllal dobálták az épületet, de a rendőrség nem avatkozott közbe.
2013.02.03 07:29MTIA tüntetés az erőszakba fulladt pénteki tiltakozó akciókat követte, illetve - mint az egyik résztvevő elmondta - az akkor lelőtt fiatalember emlékezetére szervezték. Az előző napi megmozdulások több helyütt összecsapásokhoz vezettek a rendőrség és a tüntetők között, és a haláleset mellett több tucatnyian megsebesültek.
Szombaton a rendőrség sajtójelentések szerint arra kapott utasítást, hogy lehetőleg ne avatkozzon a tüntetésbe. Az elnöki palotánál ezért a tiltakozók csoportjának közelében nem tartózkodtak rendőrök. Az épület őrei pedig azt hangoztatták, hogy kizárólag a palota védelmét tartják feladatuknak. Ők mindazonáltal többször a levegőbe lőttek figyelmeztetés gyanánt.
A tüntetők Mohamed Murszi elnök lemondását követelték, mégpedig ugyanazokkal a jelmondatokkal, amelyek a tekintélyelvű Hoszni Mubarak rezsimjének távozását elérő, két évvel korábbi tüntetéshullám idején hangzottak el.
Lemondásra szólították Mohamed Ibráhim belügyminisztert is, miután az interneten az előző napi eseményekről terjesztett videofelvételeken látható volt, ahogy a rendőrök megvernek egy meztelenre vetkőztetett embert. Emiatt a nap folyamán az egyiptomi ellenzék is távozásra szólította a minisztert, aki este jelezte is, hogy kész lemondani, "ha ez megbékíti a népet".
Tüntetés és zavargás volt szombat este Alexandria kikötővárosban is. Ott a rendőrség - egyiptomi sajtójelentés szerint - a levegőbe lőtt, és több résztvevőt előállított.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


