Fejbe lőtték őket
Több tucat kivégzett fiatal holttestére bukkantak Aleppóban
Legkevesebb 65 fejbe lőtt fiatalember holttestére bukkantak Aleppó egyik lázadó negyedében - közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
2013.01.29 13:44MTI"Több tucat nem azonosított holttestet találtunk Aleppóban, a Busztán al-Kaszr negyedben. Ezek fiatalok voltak, a húszas éveikben jártak, fejlövéssel végezték ki őket. Gyakorlóruha vagy polgári öltözék volt rajtuk, többségük keze hátra volt kötve" - olvasható a londoni székhelyű szervezet közleményében.
A holttesteket a Kuvejk folyóból emelték ki, amely a felkelők kezén lévő két városrészt, Busztán al-Kaszrt és Anszarit választja el egymástól.
A helyszínen egy felkelő tiszt, Abu Szada százados azt mondta az AFP-nek, hogy idáig 68 kivégzett tetemet találtak, közülük néhányan gyerekek voltak. A százados szerint azonban ennél jóval több, 100-nál is több holttest lehet, egy részük még a vízben van.
A százados a szíriai rezsimet tette felelőssé a kivégzésekért. Elmondta, hogy a tetemeket egy kórházba szállították, ahol a hozzátartozók fogják azonosítani őket. Akiket nem lehet azonosítani, azokat közös sírba temetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


