Repülőgép indult a túlélők felkutatására
Felborult és elsüllyedt egy rákászhajó a Japán-tengeren
Legalább nyolc ember meghalt egy hajóbalesetben a Japán-tegeren; az áldozatok száma nagyobb lehet, mivel hét matróz sorsa egyelőre ismeretlen.
2013.01.28 08:23MTIA 640 tonna vízkiszorítású, 50 méter hosszú rákászhajó vasárnap este felborult és elsüllyedt a Japán-tengeren, mintegy hatvan kilométerre a parttól, a Szvetloe kikötőtől.
A hajó fedélzetén 30 matróz volt, 19-en orosz és 11-en indonéz állampolgárok. Tíz hajó, egy helikopter és egy repülőgép indult a túlélők felkutatására. A mentőakció során 15 túlélőt találtak, és ők azt mondták, hogy nyolc tetemet eresztettek a vízbe a mentőcsónakjukról. Hat halottat már megtaláltak. A túlélők többsége kórházba került, lefagyott végtagokkal és kihűlési tünetekkel ápolják őket.
A baleset oka egyelőre nem ismert. A hajót üzemeltető orosz vállalat közölte, hogy a 24 éve Dél-Koreában gyártott járművel nem voltak műszaki gondok, tavaly áprilisban esett át egy nagyjavításon, és minden szükséges mentő- és riasztó berendezéssel el volt látva. Ennek ellenére a rákászhajó vészjelzéseket nem adott le. A túlélőket egyelőre nem hallgatták ki. Az Interfax hírügynökség az orosz közlekedésbiztonsági szolgálat egyik szakértőjét idézte, aki azt feltételezi, hogy a hajót forduláskor néhány nagyobb hullám felborította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06