Sandy hurrikán
Elsüllyedt a Bounty
A Sandy hurrikán elsüllyesztette hétfőn a Bounty nevű háromárbocos vitorlást, amelyet a XVIII. századi matrózlázadás miatt híressé vált, azonos nevű elődje hasonmásaként a hatvanas években építettek meg egy filmforgatáshoz.
2012.10.29 21:16MTIA legénység 14 tagját helikopterrel kimentették, a kapitány és egy másik hajós eltűnt - közölte az amerikai parti őrség.
A katasztrófa helyi idő szerint a hajnali órákban történt. A kapitány segélykérő üzenetet küldött, és közölte, hogy nincs áram, ezért nem tudják kiszivattyúzni a hajóűrbe betört vizet. Miután három méteres víz árasztotta el őket, a legénység mentőcsónakba szállt, és a sorsára hagyta a hajót Észak-Carolina partjai magasságában, a Hatteras-foktól 140 kilométerre délkeletre.
A parti őrség két helikopterrel a 5,5 méteres hullámokon hánykolódó hajótöröttekért ment, és a fedélzetre emelte őket. Az eltűntek életmentő ruházatot viselnek, amely a felszínen tartja őket, és 15 órán át véd a kihűléstől. Egyelőre semmi nyomuk - mondta a parti őrség szóvivője.
A hajó a floridai St. Petersburgba, szokásos kikötőjébe tartott, ahová novemberben kellett volna megérkeznie. Már napokkal korábban megváltoztatta útvonalát, hogy elkerülje a vihart.
Az 1787-ben felszerelt, 55 méter hosszú HMS Bounty pontos mását 1962-ben építették meg a brit admiralitás irattárában megőrzött eredeti tervek alapján. Először a Lázadás a Bountyn című filmben használták (főszereplő: Marlon Brando), majd más alkotásokban, például A Karib-tenger kalózai című alkotásokban, valamint dokumentumfilmekben is szerepelt. Tíz évvel ezelőtt több millió dollárért felújították.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06