Sokan meghaltak
Súlyos tűz volt egy épülő moszkvai épület garázsszintjén
Sok halottja és több sérültje van a Moszkva délnyugati részén szombaton történt tűzesetnek, amely egy épülő ház földalatti garázsában tört ki.
2013.01.26 16:43MTIAz eddigi adatok szerint tíz munkás meghalt, hat embert füstmérgezéssel és égési sérülésekkel vittek kórházba. A halottak 20 és 50 év közötti férfiak. Többségük megfulladt a füstben.
A hatóságok előzetes véleménye szerint a tűzvédelmi előírások megsértése vezetett a 24 emeletes épület garázsszintjén, 500 négyzetméteren történt a halálos áldozatokkal járó balesethez.
A Vesztyi orosz televíziós híradóban a rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékese elmondta, hogy a tüzet a szemét kigyulladása okozta. A rendőrség úgy tudja, hogy a szerencsétlenül járt munkások az épülő házban laktak.
Pénteken Moszkva egyik legnevezetesebb modern épületegyüttese, az óriási üvegépületekből álló City üzletközpont egyik tornya gyulladt ki. A tűz és a sűrű füst miatt 220 embert kellett az épületből kimenekíteni, egy munkás megsérült.
Az állami televízió emlékeztetett arra, hogy az utóbbi tíz évben az orosz fővárosban hasonló épülettüzekben többen életüket vesztették. 2003 májusában egy lakókomplexumban szintén a földalatti garázsban tört ki a tűz. Akkor tíz munkás halt meg füstmérgezésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


