Februárban bocsáthatják szavazásra
Elkészült az azonos neműek házasságának engedélyezéséről szóló brit törvényjavaslat
Beterjesztette pénteken a londoni alsóház elé a brit kormány az azonos neműek házasságának engedélyezésére kidolgozott törvénymódosítási javaslatot.
2013.01.25 18:39MTIA módosítás, amelyről a képviselők várhatóan februárban szavaznak, bizonyosra vehető elfogadása után lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok akár polgári, akár egyházi szertartás keretében házasságra lépjenek egymással.
A konzervatív-liberális kormánykoalíció által több havi konzultációs folyamat után összeállított törvényjavaslat ugyanakkor nem kötelezi az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási szertartás keretében. A jelenleg hatályos angliai-walesi családjogi törvény alapján az azonos nemű párok úgynevezett polgári partneri viszonyra léphetnek egymással.
Ehhez hivatalos ceremónia keretében megkötött egyezségre van szükség. A polgári partneri viszonyra lépő azonos nemű párokat a törvény egymás hozzátartozóinak ismeri el, de a viszonyt a mostani jogszabály hivatalosan nem nevezi házasságnak. Ezen változtatna kiterjesztő jellegű módosítással a pénteken beterjesztett jogszabálytervezet, amelyet azonban már a konzultációs folyamat időszakában súlyosan elítéltek brit egyházi vezetők.
Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás "demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz". Erre a politikai manőverre "még George Orwell is büszke lehetne" - tette hozzá Nichols érsek, utalva az 1984 című híres negatív politikai utópia szerzőjére.
A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú vezetője a mindenkori brit uralkodó - már tavaly nyáron éles hangú nyilatkozatban vetette el az azonos neműek házasságának engedélyezését célzó módosítást. A júniusban közzétett állásfoglalás szerint az anglikán egyház "nem tudja támogatni" azt a javaslatot, amelynek alapján a pároknak "nemüktől függetlenül" lehetőségük lenne a házasságkötésre, mivel ez a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".
A kérdés a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzó Konzervatív Pártot is megosztja; a párt alsóházi frakciójának harmada hírek szerint ellenzi a törvénymódosítást. A jogszabályi változtatás mindazonáltal valószínűleg így is kényelmes többséggel átmegy majd, mivel a liberális koalíciós partner és az ellenzéki Munkáspárt egyöntetűen támogatja az azonos neműek házasodási jogának megteremtését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


