A "házasságot mindenkinek" javaslat ellen
Több százezren vonulnak fel Párizsban a hagyományos házasság védelméért
Több százezer résztvevőt várnak Párizsba a hagyományos házasság védelméért vasárnapra szervezett felvonulásra, amelyet Francois Hollande francia köztársasági elnök "házasságot mindenkinek" javaslata ellen tartanak.
2013.01.10 14:49MTIAz angol nyelvű katolikus hívőket egyházi információkkal ellátó hírportál, a Catholic News Agency (CNA) emlékeztet: a francia parlament várhatóan január végén fogadja el azt a törvénytervezetet, amely a katolikus egyház szerint újraértelmezi a házasságot, vagyis kimondja, hogy a házasság "két különböző vagy azonos nemű ember között" létrejövő egység.
A jogszabály arra is lehetőséget teremtene, hogy az azonos neműekből álló párok gyermekeket fogadjanak örökbe. A január 13-ra tervezett, "Menet mindenkiért" elnevezésű felvonulást Virginie Télenne (Frigide Barjot néven ismert szatíraíró) szervezi, a megmozdulásra 350 ezer embert várnak.
Az egyik szervező a hírportálnak elmondta: bár a résztvevők döntő többsége katolikus, és maguk a főszervezők is hívő emberek, a felvonulás a francia nép sokkal szélesebb rétegeit képviseli, hiszen különböző hitű és politikai nézetű emberek gyűlnek össze a közös cél érdekében. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a megmozdulás nem a homoszexuálisok ellen irányul, hanem azt a célt szolgálja, hogy - mint fogalmaznak - megőrizzék "a társadalmi struktúrát meghatározó intézményeket".
A francia szocialista kormány november elején hagyta jóvá az azonos nemű párok házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. Francois Hollande államfő egyik legfőbb választási ígéretét kívánja teljesíteni ezzel a jogszabállyal. A tervezet - amelyet sem a jobboldali ellenzék, sem a katolikus egyház nem támogatja - még januárban a parlament elé kerül, és várhatóan még az idén törvényerőre lép.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


