Rendkívüli biztonsági előkészületek

Obama-eskütétel: 600-800 ezer néző érkezik Washingtonba

Katonák, rendőrök és biztonsági szolgálatok ügynökeinek ezrei vesznek részt hétfőn Barack Obama elnök második, ceremoniális eskütételének biztosításában, az eseményre a várakozások szerint 600-800 ezer néző érkezik Washingtonba.

2013.01.21 07:47MTI

Noha az érdeklődők idei száma meg sem közelíti az 1,8 milliót, ahányan összesereglettek 2009-ben Barack Obama elnök első eskütételére, a biztonsági előkészületek szintje Cathy Lanier, Washington rendőrfőnöke szerint "semmi esetre sem" lehet alacsonyabb. A Potomac folyón a parti őrség hajói cirkálnak, az amerikai főváros légterében repülési korlátozásokat vezetnek be, több belvárosi utcát lezártak, az ünnepi parádé útvonala mellett pedig fémdetektoros kapukat állítottak fel.

"Egy ilyen nagy, ilyen bonyolult és ilyen sok helyszínen zajló esemény védelme rengeteg koordinációt és rengeteg szervezést igényel" - jelentette ki Janet Napolitano belbiztonsági miniszter.

A négy évvel ezelőtti biztonsági intézkedésekhez képest változást jelent, hogy a szervezők megpróbálják megtalálni az egyensúlyt a biztonság, valamint közönség szórakozása és eligazítása között.

"A fő figyelem annak biztosítására irányul, hogy az emberek élvezhessék az eseményt anélkül, hogy a biztonságot túlzottnak éreznék" - nyilatkozott Lanier rendőrfőnök.

2009-ben az elnök biztonságáért felelős Secret Service pótlólagosan öttonnányi golyóálló üveget rendelt a potenciális veszély elhárítása érdekében. A szolgálat történetében ez volt az abszolút rekord az "átlátszó páncélzat" igénylése terén. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nem tud róla, hogy az idei beiktatási szertartással kapcsolatban "hiteles fenyegetés" merült volna fel - mondta a The Washington Postnak Debra Evans Smith különleges ügynök, a fővárosi területi FBI-iroda helyettes vezetője.

A beiktatással kapcsolatos események biztosításában vasárnaptól keddig 42 hivatal munkatársai vesznek részt. Ezek listája a biztonsági szervektől a közműszolgáltatókig terjed. Munkájukat, amelyet a kongresszus területéről koordinálnak, kamerák ezrei és digitális térképek segítik.

A protokollhelyekre szóló jegyek tulajdonosait GPS-adatokra támaszkodó okostelefon-alkalmazások irányítják el a helyükre. A Secret Service a többi között a Twitteren is közzétette, hogy milyen tárgyakat (palackot, termoszt, táskát, esernyőt, babakocsit stb.) tilos az eskütétel és a parádé közelébe vinni.

A 3900 washingtoni rendőr munkáját mintegy kétezer kollégájuk fogja segíteni, őket 40 államból vezényelték a szövetségi fővárosba. A Nemzeti Gárda szárazföldi és légierejének több mint hatezer tagját állomásoztatja majd a város határain belül és tovább kétezret azokon kívül. A gárda 25 amerikai államból és területről kapott erősítést.

A hivatalos forgatókönyv szerint Barack Obama elnök közép-európai idő szerint 17 óra 55 perckor teszi le a ceremoniális esküt. A hivatalos elnöki fogadalomtétel vasárnap a Fehér Házban már megtörtént. Obama idén azért teszi le másodszor is a hivatali esküt, mert első mandátuma az alkotmány értelmében január 20-án délben járt le, ez azonban az idén éppen vasárnapra esett, és a hétnek ezen a napján a hagyományok szerint nem szokás beiktatási ünnepséget rendezni.

A beiktatási parádé közép-európai idő szerint 20 óra 25 perckor kezdődik majd, ezt az elnök és környezete egy a Fehér Ház előtt kiépített, golyóálló üveggel védett tribünről fogja megszemlélni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.