Elítélte az iszlamista támadást
Algériai túszejtés: Obama segítséget ígér Algériának
Segítséget ígért az algériai kormánynak, ugyanakkor a túszdrámával kapcsolatban teljesebb körű tájékoztatást sürgetett az amerikai elnök.
2013.01.20 07:50MTIBarack Obama a leghatározottabban elítélte a szaharai földgázkitermelő telep elleni iszlamista támadást, hangsúlyozva, hogy a történtekért teljes mértékben a terroristákat terheli a felelősség. Közölte, hogy Washington állandó kapcsolatban áll az algériai hatóságokkal, és kész minden segítséget megadni.
Obama írásos nyilatkozatát helyi idő szerint szombat este hozta nyilvánosságra a Fehér Ház, nem sokkal azután, hogy az algériai kormány közölte: lezárult az iszlamista túszejtők elleni katonai művelete, amelyben 32 fegyveres és 23 túsz vesztette életét.
A túszválsággal kapcsolatos első állásfoglalásában az elnök részvétét fejezte ki a terroristák által meggyilkolt túszok hozzátartozóinak. Obama külön nem tett említést arról az amerikai állampolgárról, aki ugyancsak a halottak között volt.
"A terrorista támadás újabb emlékeztető arra a fenyegetésre, amelyet az al-Kaida és más erőszakos szélsőséges csoportok jelentenek Észak-Afrikában" - szögezte le az elnök.
Obama - aki vasárnap teszi le a hivatali esküt - hozzáfűzte: az Egyesült Államok az elkövetkező napokban szoros kapcsolatban kíván maradni az algériai kormánnyal és több információt kíván kapni a történtekről. "A cél az, hogy együttműködjünk a hasonló tragédiák jövőbeni megakadályozása érdekében" - tette hozzá.
A túszdrámában érintett néhány nyugati kormány csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az algériai kormány nem tájékoztatta őket a terroristák ellen végrehajtott katonai akciókról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06