Ideje változtatni a kabinet "stílusán"
Janukovics szabotázzsal vádolta meg az Azarov-kormányt
Viktor Janukovics ukrán elnök a reformok végrehajtásának szabotálásával vádolta meg csütörtökön Mikola Azarov miniszterelnököt és kormányát.
2013.01.17 16:21MTIAz államfő éles hangú bírálatát a nemzeti reformtervről szóló beszámoló végighallgatása után fogalmazta meg. Kijelentette, hogy ideje változtatni az ukrán kabinet "stílusán". Hangsúlyozta, hogy a problémák okait kell feltárni, majd megoldani azokat, nem pusztán felsorolni a gondokat.
Az ukrán sajtóközlések szerint Janukovics úgy fogalmazott, hogy a vezetés elvesztette a kontrollt a végrehajtó hatalom fölött. "Azt kérném Öntől, Mikola Janovics (Azarov), hogy kicsit változtasson a kormány munkájának stílusán, vonja le a szükséges következtetéseket, és ne várjon az év végéig. Amennyiben személyi kérdésekről van szó, együtt áttekintjük azokat" - jelentette ki az ukrán elnök.
Hozzátette, hogy saját felelősségét is kész elismerni. "Nem csukhatjuk be a szemünket, nincs jogunk rózsaszín világban élni" - fogalmazott. Janukovics ismételten aláhúzta, hogy nem lehet folyton a felmerülő problémákkal takarózni, meg kell oldani azokat.
Elemzők úgy vélik, hogy noha Janukovics december végén ismét Azarovot nevezte ki miniszterelnöknek, a kormányfő leváltása már csak idő kérdése. Legvalószínűbb utódjának az első miniszterelnök-helyettesnek kinevezett, a kormányzati munkában járatlan Szerhij Arbuzovot, az ukrán nemzeti bank volt elnökét tartják, akiről köztudott, hogy az elnök idősebbik, üzletember fiával, Olekszandr Janukoviccsal szoros kapcsolatot ápol.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


