Robbanóanyag az alkatrészekben ?
Iráni képviselő: szabotázsra készült a Siemens
A német Siemens konszern olyan technológiát szállított, amellyel nagy kárt okozhatott volna az iráni atomprogramnak - közölte a teheráni parlament vasárnap egy iráni képviselőre hivatkozva. A német cég visszautasította a vádat.
2012.09.23 19:15MTIA Siemens által gyártott alkatrészeket kis mennyiségű robbanóanyaggal látták el - állította Aláeddin Borudzserdi, az iráni parlament külügyi és nemzetbiztonsági tanácsának elnöke.
"A titkosszolgálat és a biztonsági szolgálat megtalálta a robbanóanyagot a készülékben, amelyet atomprogramunkhoz szállítottak" - mondta a képviselő. Ennek "fel kellett volna robbannia, hogy a teljes rendszert megsemmisítse. Iráni szakértők azonban meghiúsították az ellenség összeesküvését" - fűzte hozzá.
A Siemens cáfolta, hogy egyáltalán bármit is szállított volna az iráni atomprogram számára. "A Siemens nem áll üzleti kapcsolatban az iráni nukleáris programmal, és nem is szállít műszaki felszerelést hozzá" - közölte a német cég szóvivője.
A vállalat 2009 őszén jelentette be, hogy nem köt új üzletet iráni partnereivel.
A Nyugat és Izrael azzal vádolják Teheránt, hogy állítólagos békés célú atomprogramjával valójában atomfegyver előállítását akarja álcázni.
Borudzserdit sajtókörökben nem tartják különösebben megbízható forrásnak, egyetlen iráni hírügynökség sem vette át állításait, amelyeket hivatalosan sem erősítettek meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


