Nem sikerült megmenteni
A francia túsz megölésével fenyegetőznek szomáliai elrablói
A szomáliai al-Shabaab iszlamista lázadócsoport szerdán azt üzente, hogy Franciaország aláírta az általuk fogva tartott francia hírszerző ügynök halálos ítéletét a hét végi, balul sikerült túszmentő akcióval.
2013.01.16 12:42MTIA francia kormány előzőleg azt adta közre, hogy a Denis Allex kódnevű férfi már a francia katonák Bulo Marer városában megkísérelt mentőakciója közben meghalt. A francia védelmi miniszter szerint a túsz "már valószínűleg halott", a szomáliai lázadószervezet szerint viszont túlélte a mentőakciót. Az al-Shabaab 2009 júliusában ejtette túszul a francia ügynököt.
A terrorszervezet hosszú szerdai közleményében azt írta: úgy döntöttek, hogy a hét végi francia akció megtorlásaképpen kivégzik foglyukat. Francia illetékesek szerint a mentési kísérletben két francia katona és 17 szomáliai vesztette életét.
Az iszlamisták homályosan megfogalmazott közleményéből nem derül ki egyértelműen, hogy a francia hírszerző életben van-e még, és ha igen, mikor akarnák kivégezni. Az al-Shabaab eddig azt hangoztatta, hogy "muzulmán foglyokért" cserébe hajlandó lenne elengedni Allexet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


