Füst szivárgott a pilótafülkébe
Kényszerleszállást hajtott végre egy Boeing 787-es Japánban
Időlegesen kivonta a forgalomból Boeing 787 Dreamliner utasszállító repülőgépeit a két nagy japán légitársaság, miután az All Nippon Airways (ANA) egyik 787-ese kényszerleszállást hajtott végre szerda reggel Japánban.
2013.01.16 07:34MTIA légitársaság közlése szerint a gép műszerei akkumulátorhibát jeleztek, ezért döntöttek a pilóták a kényszerleszállás mellett. A közlekedési minisztérium azt is jelezte, hogy a gép pilótafülkéjébe füst szivárgott.
A japán légügyi hatóságok tájékoztatása szerint a 129 utas és a 8 fős személyzet sértetlenül hagyta el a Tokióból felszállt gép fedélzetét annak felfújható csúszdáin, miután az idő előtt landolt Takamacu repülőterén. Szuga Josihiko kormányszóvivő ugyanakkor azt mondta szerdai sajtótájékoztatóján, hogy öt utas kisebb sérüléseket szenvedett az incidens során.
A japán közlekedési minisztérium súlyos incidensnek nevezte az esetet, a két nagy japán légitársaság, az ANA és a Japan Airlines (JAL) pedig közölték, hogy a sorozatos hibák miatt a gépek átvizsgálásáig időlegesen kivonják a forgalomból 787-eseiket. Az ANA tájékoztatása szerint a biztonsági vizsgálat után csütörtökön már újra repülhetnek a gépek.
Japán a Boeing legújabb modelljének fő piaca, az eddig világszerte leszállított 50 darab 787-esből az ANA 17-et, a JAL hetet üzemeltet. A Boeing 787 Dreamliner utasszállító biztonságosságával kapcsolatban az elmúlt napokban az amerikai és a japán közlekedési minisztérium is vizsgálatot indított, miután a géptípussal a múlt héten négy kisebb váratlan esemény történt.
Múlt hétfőn Bostonban elektromos tűz ütött ki a JAL egyik gépén, másnap ugyanott, ugyanannak a légitársaságnak egy másik Boeing 787-esénél észleltek üzemanyag-szivárgást. Pénteken Japánban az ANA egyik ilyen típusú repülőjének egyik generátoránál olajszivárgást vettek észre, egy másik esetében pedig a pilótafülke szélvédője repedt meg (az öt üvegréteg közül egy sérült meg).
A Boeinghez eddig 800 megrendelés érkezett a 207 millió dollárba kerülő, döntően szénszálas műanyagból készült gépre, amely alacsony tömege és innovatív megoldásai miatt a cég szerint ötödével csökkentheti a légitársaságok üzemanyagköltségeit. Repülőműszaki szakemberek szerint közvetlenül a forgalomba állítás után a legtöbb géptípus esetében fordulnak elő ilyen hibák, amelyeket a gyártó megpróbál a lehető leggyorsabban kiküszöbölni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


