Aleppo
Szíria - jelentősen emelkedett az egyetemi robbanás áldozatainak száma
Friss közlés szerint 82 halálos áldozata és több mint 160 sebesültje van annak a robbanásnak, amely kedden történt az aleppói egyetemen.
2013.01.15 19:20MTIMohammad Vahid Akkád, a tartomány kormányzója személyesen közölte ezt a mérleget az AFP francia hírügynökséggel, hozzátéve, hogy "a terrormerénylet a diákok ellen irányult a vizsgák első napján".
Megerősítette a számokat az aleppói egyetemi kórház egyik orvosa is.
A felsőoktatási intézményben, amelynek körzetében számos menekült is lakik, kedden következett be egy vagy két robbanás. A fegyveres ellenzék és a rezsim tagjai továbbra is egymást vádolják azzal, hogy ki a felelős a történtekért: a felkelők szerint a légierő dobott bombát az épületre, a hadsereg illetékese szerint viszont egy repülőgépet célzó ellenzéki rakéta tévesztette el célját. Az állami hírforrások szerint merénylet történt.
A robbanás a művészeti és az építészeti kar épületeiben tett kárt. Az áldozatok között a vizsgázó diákok mellett oktatók is vannak.
Civil szervezetek adatai szerint az egyetemi városrészben 30 ezer menekültet is elhelyeztek.
Kapcsolódó írások:
- Szíria - robbanás miatt sokan meghaltak az aleppói egyetemen
- IRC: Elképesztő válságba sodorja a térséget a szíriai polgárháború
- Szíriai válság - Nem hozott áttörést a genfi tanácskozás
- Elfoglalták szíriai felkelők a Taftanáz légitámaszpontot
- ENSZ: egy hónap alatt százezerrel nőtt a szíriai menekültek száma
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


