Elnökválasztás
Csehország - Schwarzenberget támogatja a kormányzó ODS a második fordulójában
Karel Schwarzenberg, a kormánykoalícióban részt vevő TOP 09 párt elnöke, külügyminiszter támogatására szólította fel a cseheket az államfőválasztás második fordulójában kedden a legnagyobb kormányzópárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS).
2013.01.15 15:55MTI"Amikor saját jelöltünk nem jutott tovább, mindig egy más jobboldali jelöltet támogattunk" - jelentette ki Petr Necas pártelnök-kormányfő az ODS elnökségének keddi ülése után. "Következetesek vagyunk, s ezért természetesnek tartjuk, hogy az ODS elnöksége Karel Schwarzenberg mellett állt ki" - tette hozzá Necas. Leszögezte: az ODS vezetése felszólítja a választókat, hogy a két hét múlva sorra kerülő második fordulóban Schwarzenberget támogassák.
A csehországi elnökválasztás első fordulójában Milos Zeman volt szociáldemokrata miniszterelnök és Karel Schwarzenberg külügyminiszter kapta a legtöbb szavazatot, ők jutottak be a január 25-én és 26-án sorra kerülő döntő második fordulóba. Premysl Sobotka, az ODS jelöltje a kilenc induló közül a 8. helyen végzett.
Bár Necas szerint Sobotka kudarcát nem a párt és a kormány politikája, hanem elsősorban a Václav Klaus államfő, az ODS volt elnöke által meghirdetett újévi amnesztia befolyásolta, a kudarcról a párton belül nagyon eltérőek a vélemények.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) már szombaton Milos Zeman támogatására szólította fel a választókat.
Marek Prazák, Schwarzenberg kampánystábjának szóvivője közölte, hogy a csehek körében általában csak "hercegnek" titulált Schwarzenberg a következő napokban Észak-Morvaországba és néhány más régióba látogat, ahol az első fordulóban kevesebb szavazatot kapott Zemannál.
Milos Zeman kampánystábjának szóvivője, Hana Burianová kedden úgy nyilatkozott, hogy ők a tévévitákra és a szociális hálózatokra kívánnak összpontosítani.
A prágai sajtó szerint Schwarzenbergnek nagyon sokat segített, hogy a Facebook közösségi hálózaton keresztül a fiatalok tízezrei beszélték rá egymást, hogy menjenek el szavazni, és voksukat a "hercegre" adják. Vasárnap a legnépszerűbb csehországi klubok tucatjai "Schwarzenberg-éjszakát" szerveznek, hogy a második körben is támogassák a "herceg" államfői jelöltségét.
A TOP 09 párt elnöksége kedden újabb hárommillió koronát szavazott meg Schwarzenberg kampányának finanszírozására.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06