Húsz ember megsebesült
Pakisztánban katonák haltak meg az út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában
Út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában tizennégy katona meghalt, húsz másik megsebesült vasárnap Pakisztán északnyugati, hegyvidéki részén.
2013.01.13 14:56MTIA támadás célpontja egy katonai konvoj volt. Ez eddig az egyik legtöbb halálos áldozattal járó merénylet az észak-vazirisztáni törzsi területen. A térség a központi kormánnyal szembenálló tálib szélsőségesek és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet fellegvára.
A régió egyben búvóhelye más fegyvereseknek is, akik a szomszédos Afganisztánban hajtanak végre támadásokat. A vasárnapi merénylet Doszalli településnél történt, 50 kilométerre délre Mirámsáh tartományi fővárostól - mondták hírszerzési tisztviselők. Az akcióban teljesen megsemmisült két katonai jármű, míg egy harmadik megrongálódott.
Az afgán határ mentén fekvő Észak-Vazirisztánban több ezer katona állomásozik. Szombaton Hakimulla Mehszúd, a Tehrik-e-Talibán Pakisztán (Pakisztáni Tálibok Mozgalma, TTP) vezetője egy röplapon arra szólított fel, hogy a tálibok vessenek véget a kormánykatonák elleni támadásoknak Észak-Vazirisztánban.
A tűzszünet nem terjed ki az ország többi részére. Egyelőre nem tisztázott, hogy a dokumentum a lázadók közötti szakadás következménye-e. A tálibok vezetői megosztottak ugyanis abban, hogy a pakisztáni államot vagy (az Afganisztánban állomásozó) NATO-erőket tekintsék a fő ellenségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


