"Alternatív beiktatásnak" szánták
Caracasban nagygyűlést tartottak Chávez támogatói
Nagygyűlést tartottak csütörtökön Caracasban a súlyos beteg Hugo Chávez megválasztott venezuelai elnök hívei.
2013.01.10 18:35MTIA rendezvényt egyfajta alternatív beiktatásnak szánták a hivatalos helyett, azt ugyanis Chávez betegsége miatt el kellett halasztani. A tömeg zenét hallgatott, Chávezt éltető jelszavakat kiabált, és sokan a trikójukon is olyan feliratot viseltek, amely "a nép szívének" nevezte az elnököt. "Azért jöttünk ide, hogy megmutassuk: támogatjuk őt.
Vele vagyunk a jó időkben, de a rosszakban is" - mondta egyikük. A megmozdulást a kormánypárt, a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt rendezte a Miraflores palota közvetlen közelében, Caracas központjában a beiktatásra az alkotmányban kijelölt napon.
A ceremónia elmaradása ellenére is érkeztek a kormány meghívására külföldi vendégek, hogy kifejezzék szolidaritásukat. Caracasba utazott Uruguay, Nicaragua és Bolívia elnöke. Venezuela történetében ez az első eset, hogy el kell halasztani a megválasztott elnök beiktatását.
Erről az ország legfelsőbb bírósága hozott döntést az ellenzék kérésére, de keresztülhúzva az ellenzék számításait. A testület elnöke szerdán jelentette be, hogy a tavaly októberben újraválasztott elnök beiktatását későbbi időpontban is megejthetik. A kormány és az alelnöki teendőket addig is ellátó Nicolás Maduro alelnök a hivatalában marad a kormányzati folytonosság elvének a jegyében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


