A katolikus egyház szerint is
Elfogadhatatlan lenne Chávez elnöki beiktatásának elhalasztása
Morálisan elfogadhatatlannak nevezte a venezuelai római katolikus püspöki konferencia hétfői közleményében azt, hogy elhalasszák a betegeskedő Hugo Chávez elnök államfői beiktatását.
2013.01.08 08:01MTIAz alkotmány értelmében a rákbeteg elnöknek - aki Kubában van gyógykezelésen, és december 11. óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt - január 10-én kellene letennie a hivatali esküt a parlament előtt. Az alkotmány szövege szerint az államfő, ha nem tud a nemzetgyűlés előtt esküt tenni, a legfelsőbb bíróság előtt is felesküdhet.
A kormányzat szerint a bírák előtti eskütétel későbbi időpontban is történhet, mert az alkotmány lehetővé teszi, hogy az elnök átmeneti időre - legfeljebb 180 napig - távol legyen hivatalától. Az ellenzék - és alkotmányjogász szakértők - szerint viszont jogellenes lenne az elnöki eskütétel elhalasztása, mert az alkotmány értelmében a megválasztott államfő "állandó hiányzása" esetén a hivatalba lépéstől számított 30. nap után új választásokat kell tartani.
A katolikus egyház ellenez bármilyen arra irányuló kísérletet, hogy "a demokrácia rovására manipulálják az alkotmányt" - áll a venezuelai római katolikus püspöki konferencia közleményében. A testület bírálta a kormányzatot azért is, mert titkolózik Chávez egészségi állapotáról. "A kormányzat nem mondta el a nemzetnek a teljes igazságot" - mondta Diego Padron püspök, az egyházi vezető testület elnöke.
Az 58 éves Chávez másfél éve küzd rosszindulatú daganatos megbetegedéssel, azóta már három műtéten és több sugárterápiás kezelésen is átesett Kubában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06