Szakértők szerint rendkívül biztonságos
Új, negyedik generációs nukleáris erőművet épít Kína
Negyedik generációs, a szakértők szerint rendkívül biztonságos nukleáris erőmű építése kezdődött meg Kínában - számol be a kínai sajtó.
2013.01.07 11:28MTIA háromilliárd jüanes (108 milliárd forint) beruházással épülő, 200 megawatt kapacitású erőműnek a kelet-kínai tengerbe benyúló, Santung tartománybeli Rongcseng városa ad majd helyet. Az építtető és üzemeltető cég, a Huaneng Santung Sitao-öböl Nukleáris Erőmű (HSNPC) vállalat tájékoztatása szerint az építkezés már decemberben megkezdődött, a létesítmény pedig várhatóan 2017 végére kerül üzemképes állapotba.
A santungi az első nukleáris erőmű, melynek a kínai vezetés a 2011-es fukusimai katasztrófát követően zöld utat adott, a japán szerencsétlenség után ugyanis a kormány nukleáris erőmű-építési moratóriumot hirdetett. Az állami kézben lévő Huanengen túl a CNEC nukleáris mérnökségi csoport és a pekingi Csinghua Egyetem van a projekt befektetői között. Utóbbi a reaktor kifejlesztőjeként annak "rendkívül biztonságos" mivoltáról nyilatkozott a kínai sajtónak, mondván, az erőmű negyedik generációs koncepció felhasználásával épül meg, vagyis vészhelyzet esetén olvadás és jelentősebb szivárgás nélkül, gyorsan lehet lezárni azt.
A létesítmény Kína nukleáris iparának is lökést adhat, az ugyanis nagy arányban hazai fejlesztéssel készült, sikere esetén a technológiát más országokba is exportálni lehet - írja a Hszinhua hírügynökség. Az erőművet a következő évtizedekben egy jóval nagyobb, 6,6 gigawattos kapacitású erőműkomplexummá bővítenék a beruházók, amely így az ország legnagyobb ilyen létesítménye lehet.
A kelet-ázsiai országban jelenleg 15 nukleáris reaktor üzemel csaknem 13 millió kilowatt kapacitással, 26 másik pedig építés alatt áll. Egy októberi, a kínai kormány által kiadott iparági fehér könyv szerint a központ célkitűzése az, hogy az ország nukleáris erőműveinek összkapacitása az évtized közepére a 40 millió kilowattot is elérje.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


