Szíria
Murszi támogatná Aszad felelősségre vonását háborús bűnök miatt
Mohamed Murszi egyiptomi elnök a CNN televíziónak adott vasárnapi interjújában támogatásáról biztosította "a szíriai nép akaratát", hogy Bassár el-Aszad elnök ellen vádat emeljenek háborús bűnök miatt.
2013.01.07 11:08MTIMurszi kifejtette: miután véget ér a vérontás, a szíriai nép számára új fejezet kezdődik, független parlamentet és kormányt választhat majd. Ily módon maguk a szíriaiak fogják eldönteni, mi legyen azok sorsa, akiknek a lelkén népellenes bűnök száradnak.
Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy lehetségesnek tartja-e a szíriai elnöknek a hágai törvényszék elé állítását, azt felelte, hogy a szíriai nép ugyanazt akarja, amit az egyiptomi nép. Ezzel arra utalt, hogy az egyiptomi nép is bukott elnökének, Hoszni Mubaraknak az elítélését óhajtja.
Murszi ebben az interjújában nem pontosította, kiket tekint jelenleg a "szíriai nép" valódi képviselőinek.
Az AFP ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy Bassár el-Aszad vasárnap saját rendezési tervet ismertetett a nyilvánosság előtt. Ebben ismét világossá tette, hogy nem mond le, s kifejtette, hogy Szíriában nem a hatalom és ellenzéke között dúl a harc, hanem a nép és a gyilkosok, a haza és ellenségei között. Az amerikai külügyminisztérium szerint a szíriai államfő terve "a valóságtól elrugaszkodott".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


