Sok ember életét mentette meg
Svédországban emléknapja lesz Raoul Wallenbergnek
Svédországban emléknapot szentelnek a hősként tisztelt Raoul Wallenbergnek, aki a II. világháború alatt legalább húszezer zsidó ember életét mentette meg Magyarországon.
2013.01.04 16:34MTIBár a néhai diplomata születésnapja augusztus negyedikére esik, az emléknap augusztus 27-én lesz, mert a kezdeményezők az iskolaév első napjához akarják kötni az eseményt. Wallenberg 1912-ben született. 1945-ben a szovjet hatóságok elhurcolták Magyarországról, és valószínűleg 1947-ben egy szovjet börtönben hunyt el.
Halálának körülményei máig tisztázatlanok. Wallenberg 1944. július 9-től a budapesti svéd követségen teljesített szolgálatot mint másodtitkár. Hat hónap alatt mintegy húszezer embert mentett meg azzal, hogy menlevelet állított ki számukra, vagy Svédország védnöksége alá helyezett épületekben nyújtott nekik menedéket.
Megakadályozta azt is, hogy a nácik lemészárolják a budapesti gettó mintegy 70 ezer lakóját. "Itt az ideje kinyilvánítani az egyén felelősségét az elnyomás és idegengyűlölet elleni küzdelemben, és hangsúlyozni a nyitottság és tolerancia svéd hagyományát... Fontos, hogy a Raul Wallenberg emlékére tavaly világszerte tartott rendezvényeket ne kövesse csönd" - írta a Dagens Nyheter című napilapban Lena Adelsohn Liljeroth kulturális miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


