Szíria
Emelkedett a damaszkuszi robbantás áldozatainak száma
A legfrissebb közlések szerint tizenegy halálos áldozata és negyven sebesültje van annak a robbantásnak, amelyet autóba rejtett pokolgéppel követtek el csütörtök késő este Damaszkuszban egy benzinkútnál.
2013.01.04 07:31MTIAz áldozatok magas számának a kút zsúfoltsága a fő oka. Aktivisták beszámolója szerint a kútnál mindig nagy a tumultus, mert sokan ott töltik az éjszakát, hogy reggel fűtőolajhoz vagy üzemanyaghoz jussanak. Az olaj az elmúlt 21 hónap belháborúja alatt egyre inkább hiánycikké vált Szíriában.
Az érintett észak-damaszkuszi körzetet több szíriai nemzetiség lakja, legnagyobb számban a szunnita többséghez tartozók. Jelentős az alavita kisebbség aránya is, ehhez tartozik mások mellett Bassár el-Aszad elnök.
A helyi televízióban olyan képeket mutattak be, amelyeken tíz megégett holttest látható, valamint vöröskeresztes dolgozók, akik további áldozatok után kutatnak a helyszínen.
A robbantást egyelőre senki nem vállalta magára. Hivatalos sajtóorgánumok szerint a lázadók terrorakciójáról van szó. Ellenzéki közlés szerint viszont a pokolgépet egy álcázott katonai autó rejtette magában.
A héten ez már a második támadás benzinkút ellen a szíriai fővárosban. Szerdán több tucat halálos áldozatot követelt egy légicsapás Damaszkusz egy külső negyedében.
Egy friss ENSZ-jelentés szerint a szíriai konfliktusnak eddig 60 ezernél több halálos áldozata van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


