Több mint ezer elítéltet érinthet
Amnesztiát hirdetett a szlovák államfő
Széleskörű amnesztiát hirdetett Ivan Gasparovic szlovák államfő a Szlovák Köztársaság létrejöttének huszadik évfordulója alkalmából.
2013.01.02 17:57MTIAz amnesztiáról szóló döntést és annak részleteit internetes honlapján hozta nyilvánosságra az államfő kedden. A jubileumi amnesztia a legszélesebb körű elnöki kegyelem az ország történetében, becslések szerint több mint ezer elítéltet érint.
Az amnesztia alapján elnöki kegyelemben részesültek a jogerősen feltételes szabadságvesztésre ítéltek, valamint azok, akiket legfeljebb másfél év, fogházban, illetve fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Az elnöki kegyelem semmissé nyilvánította a katonai bíróságok által a sorkatonai szolgálatukat töltő személyekre kirótt büntetéseket is.
Érvényüket vesztik továbbá a 2004. augusztus elseje előtt az Európai Unió jelenlegi állampolgáraival szemben érvényesített, az országból való kitoloncolásra és kitiltásra vonatkozó bírósági ítéletek is. Az amnesztia nem vonatkozik a halált vagy súlyos testi sértést, illetve különösen nagy kárt okozó bűncselekmény elkövetése miatt elítélt személyekre, a kábítószer-terjesztésért elítéltekre, a visszaeső bűnelkövetők egyes csoportjaira, valamint a tartásdíjat nem fizetőkre.
Elnöki kegyelemben részesültek viszont a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő elítéltek, a 65 év felettiek, a terhes nők, valamint a legalább két kiskorú gyermeket egyedül nevelők. A szlovák államfő szóvivője közölte: az előzetes becslések alapján az amnesztiával majdnem 500 elítélt kerülhet szabadlábra.
A tájékoztatás szerint legfeljebb 700 olyan, amnesztiában részesülő elítélt van, akiket már korábban jogerősen letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, de még nem kezdték meg büntetésük letöltését. A Szlovákiában feltételes szabadságvesztésre ítélt - és így az amnesztia által érintett - személyekről nincs pontos adat, de azok száma elérheti a több ezret is.
Az érintett elítéltek szabadlábra helyezése a szlovák igazságügyi tárca tájékoztatása szerint kedden megkezdődött, és a napokban tovább folytatódik. Az Ivan Gasparovic által meghirdetett amnesztia a legszélesebb körű elnöki kegyelem Szlovákia történetében és a rendszerváltást követően, Václav Havel által 1990-ben meghirdetett közkegyelem óta.
Az utolsó csehszlovák államfő által hirdetett amnesztia során az akkori fogva tartottak mintegy kétharmada került szabadlábra. Szlovákia 19 büntetés-végrehajtási intézetében jelenleg több mint 11 ezer embert tartanak fogva. A szlovákiai börtönök szinte mindegyike túlzsúfolt, az egyes intézmények telítettsége 95 és 136 százalék között mozog.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06