Megvonták tőle a vízumot
The New York Times: a tudósítón álltak bosszút a pekingi hatóságok?
El kellett hagynia Kínát hétfőn a The New York Times tudósítójának, mert a hatóságok nem hosszabbították meg tartózkodási engedélyét - közölte az amerikai lap kedden.
2013.01.01 16:21MTIChris Buckley (45) ausztrál állampolgár több mint egy évtizede tudósított Kínából, és lapja a pekingi hatóságok bosszújára gyanakszik. A The New York Times ugyanis leleplező cikkeket közölt a kínai politikai vezetők közeli rokonainak homályos üzleti kapcsolatairól.
A lap tavaly március óta hasztalan kéri pekingi irodája kiszemelt vezetője, Philip Pan akkreditációját, amit szintén összefüggésbe hoznak azzal, hogy a hatóságok így akarnak nyomást gyakorolni a külföldi újságírókra, hogy kerüljék a vezetés számára kényes témákat.
"Korrupcióról kimerítően beszámolnak Kínában, de a magas rangú vezetőket érinthetetlennek tekintik" - írja a lap.
"Az akkreditáció meghosszabbításának megtagadása gyakorlatilag felér a kiutasítással" - nyilatkozta az ügyről egy nyugati diplomata. Buckley vízumproblémája azért keltett meglepetést, mert a Ven Csia-pao kormányfő családjának anyagi ügyeiről közölt leleplezések szerzőjének, David Barbozának "simán" megújították vízumát. Tény viszont, hogy még a cikk megjelenésének napján Kínában blokkolták az újság angol és új, kínai nyelvű honlapját.
A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) New York-i szervezet aggasztónak tartja a pekingi hatóságok nyomásgyakorlását. Ázsiai részlegének igazgatója, Bob Dietz utalt arra, hogy az al-Dzsazíra arab hírtelevízió amerikai újságíróját 2012 májusában kiutasították, amelyre 14 esztendeje nem volt példa és ami szintén a kínai megfélemlítési kampányba illeszkedik.
Kapcsolódó írások:
- Egymillióan ünnepeltek idén a Times Square-en
- Utoljára jelent meg a Financial Times Deutschland német üzleti lap
- Méltatja a The New York Times Jankovics Marcell Tragédiáját
- Élőben követhetik az új marsjáró landolását
- Szíria - Asztmaroham végzett a Pulitzer-díjas újságíróval
- Nekrológot közölt Csurka Istvánról a The New York Times
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
- 18:25 Heves összecsapások a Pride-felvonulás ellen tiltakozók és a rendőrség között a moldovai fővárosban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06