Anthony Shadid a The New York Times halottja
Szíria - Asztmaroham végzett a Pulitzer-díjas újságíróval
Feltehetően asztmarohamban elhunyt a The New York Times című amerikai lap munkatársa, Anthony Shadid, aki titkos riportúton járt Szíriában.
2012.02.17 18:50MTIAz asztmarohamot, amely az újságíró csütörtökön bekövetkezett halálát okozta, vezetőinek lovai váltották ki. A 43 éves Anthony Shadid egy hete tartózkodott Szíriában, hogy a Bassár el-Aszad elnök rendszere elleni véres felkelésről tudósítson.
"Anthony úgy halt meg, mint ahogyan élt; eltökélten hitte, hogy be kell számolnia a közel-keleti felfordulásról, a kormányok elnyomása és az ellenzéki erők közé szorult emberek szenvedéseiről" – írta Jill Abramson, a lap szerkesztőségvezetője.
A libanoni származású amerikai újságírót kétszer tüntették ki az amerikai újságíróknak adható legmagasabb elismeréssel, a Pulitzer-díjjal, mégpedig 2004-ben és 2010-ben az iraki konfliktusról szóló tudósításaiért. Akkor még a The Washington Post munkatársa volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


