Egy másik sérült állapota válságos
Moszkvai repülőbaleset: meghalt az egyik sérült sérült
Egy 25 éves légi kísérő meghalt, így ötre emelkedett a szombati moszkvai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma. Egyik másik sérült viszont az orvosok szerint túl van az életveszélyen
2012.12.30 15:10MTIAz orvosok minden erőfeszítése ellenére meghalt a Red Wings orosz légitársaság alkalmazásában álló 25 éves nő, akit szombaton életveszélyes sérülésekkel szállítottak a hetes számú moszkvai városi kórházba.
A súlyos baleset napján a kapitány, a másodpilóta és a fedélzeti mérnök, valamint egy utaskísérő vesztette életét.
A moszkvai Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es repülőgépén szolgálatot teljesítő személyzet további három tagja - egy nő és két férfi - állapotát továbbra is súlyosnak ítélik meg - közölte az orosz egészségügyi minisztérium.
Az egyik fiatalember, aki többszörös csigolya- és bordatörést szenvedett, az orvosok szerint túl van az életveszélyen. Anzor Hibutyija, a moszkvai Szklifoszovszkij sürgősségi kórház igazgatója elmondta, hogy az éjjel sikerrel megműtötték s reményeik szerint hamarosan lekapcsolhatják a lélegeztető gépről.
A Red Wings orosz légitársaság charterjárata szombaton egy csehországi üdülőhelyre szállított utasokat és onnan visszatérve szenvedett balesetet Vnukovon. A Tu-204-es nem tudott megállni a leszállópályán, a repülőtér kerítését átszakítva kicsúszott egy országútra, miközben háromfelé szakadt.
A Red Wings közölte, hogy az áldozatok hozzátartozóinak anyagi támogatást nyújtanak. Moszkva vezetése már szombaton egymillió rubel segélyt (körülbelül 7 millió forint) ajánlott fel.
A moszkvai székhelyű államközi légügyi bizottság (MAK) megkezdte a Vnukovo repülőtérnél szerencsétlenül járt Tu-204-es típusú repülőgép fekete dobozaiban rögzített adatok vizsgálatát.
A szövetségi nyomozóhivatal szóvivője szombaton azt közölte, hogy az előzetes információk szerint a Red Wings légitársaság gépének katasztrófáját a pilóták hibája okozhatta. Az Interfax orosz hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó belügyi illetékes vasárnap már azt mondta hogy a balesetben műszaki problémák és a rossz időjárási körülmények játszhattak szerepet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


