Szíria
További szíriai tábornokok szöktek át török területre
A szíriai légierő két tábornoka több szíriai tisztnek és családtagjaiknak a társaságában pénteken török területre szökött át.
2012.12.28 18:20MTIAz értesülést egy török diplomata az AFP-nek is megerősítette. A hírek szerint a légierő két tábornoka, a szíriai hadsereg öt ezredese, több századosa és hadnagya szökött át családtagjaival együtt a török határon, Hatay török tartományba. A szökevényeket az Apaydinban lévő menekülttáborba kísérték.
A hírügynökségek szerint immár több mint harminc szíriai tábornok dezertált Törökországba, ahol több sátortábort állítottak fel. Ezekben az AFP szerint összesen mintegy 148 ezer menekültet szállásoltak el eddig. A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy néhány nappal ezelőtt dezertált a szíriai kormányerőktől a katonai rendőrség parancsnoka, aki hitet tett a Bassár el-Aszad elleni felkelés mellett.
A londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) eközben hírt adott arról, hogy a szíriai lázadóknak több hónapig tartó ostrom után sikerült behatolniuk az Aleppótól 30 kilométerrel északnyugatra lévő Menag katonai repülőtérre, a térség fő légi támaszpontjára.
A legújabb jelentések szerint csütörtökön 32 palesztin vesztette életét a Damaszkusz déli peremén lévő Jarmúk palesztin menekülttáborban. Ők a felkelők és a kormánypárti "népi bizottságok" fegyveresei között dúló heves harcoknak, robbanásoknak az áldozatai. Szíria területén a csütörtöki összecsapásokban legalább 142 ember - 55 civil, 45 felkelő és 42 kormánykatona - vesztette életét. Az ITAR-TASZSZ ugyanakkor a hivatalos szíriai televízió híradását idézte, amely szerint a kormányerők pénteken néhány "terrorista fegyveres csoportot" semmisítettek meg Damaszkusz környékén.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


