OSDH
Szíria: falut támadott meg a hadsereg az északi országrészben
Egy falut ágyúzott szerdán a szíriai hadsereg az ország északi részében, és megölt legalább húsz embert - közölték különböző ellenzéki források.
2012.12.26 21:14MTIAz Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint az áldozatok között nyolc gyerek és három nő is volt. A központnál úgy tudják, hogy a katonaság megtorlásul lőtte a Raka tartományban lévő al-Kahtanija nevű falut, mert az előző este felkelők megtámadtak egy raktárat a közelben. A faluban legalább 15 tüzérségi gránát robbant fel - mondták el szemtanúk.
A szíriai televízió is beszámolt az esetről, de szerinte terroristák támadtak a falura, amelyet ki akartak rabolni, és e közben megöltek több embert. A katonák a nyomukban vannak - fűzte hozzá az állami televízió.
A török határnál lévő Raka tartományban az elmúlt hónapokban fokozódott az erőszak, a felkelők számos akciót indítottak a kormányerők ellen.
Eközben az iráni külügyminiszter bejelentette: Teherán sohasem nyugszik bele, hogy a szíriai válságot nyugati recept alapján oldják meg. Az egyetlen utat a helyzetből való kimozdulásra Irán javaslatai jelentik - mondta Ali Akbar Szálehi egy kormányülés alkalmával. Szerinte a válságot szító erők nem lesznek képesek uralkodni az országban, s a válságon csak a szíriaiak párbeszédével lehet felülkerekedni. Szíria ma egy "vértenger" - idézte a Mehr hírügynökség a minisztert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


