Az al-Kaida tette?
Elraboltak két finn és egy osztrák állampolgárt Jemenben
Fegyveresek elraboltak pénteken a jemeni fővárosban két finn és egy osztrák állampolgárt.
2012.12.22 07:57MTIFeltehetőleg az al-Kaida terrorhálózathoz kötődnek az emberrablók. Az osztrák külügyminisztérium megerősítette, hogy az egyik áldozat osztrák. Az egyik finn és az osztrák arab nyelvtanfolyamon vett részt Szanaában, a másik finn pedig turistaként érkezett Jemenbe - tette hozzá egy meg nem nevezett biztonsági forrás.
Egy másik meg nem nevezett jemeni biztonsági forrás korábban arról számolt be, hogy a három külföldit - egy nőt és két férfit - egy elektronikai üzletből rabolta el a főváros centrumában négy álarcos fegyveres, aki autón érkezett oda. A hatóságok keresik őket.
"Az al-Kaida körülbelül tíz nappal ezelőtt azzal fenyegetőzött, hogy elrabol külföldieket, valamint kirabol bankokat, ha nem engedik szabadon bebörtönzött társaikat" - mondta az illető.
Az osztrák külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a három elrabolt külföldi között van egy 26 éves osztrák férfi, aki nyelvtanfolyamon vesz részt Jemenben, de semmilyen egyéb részletről - például az emberrablók esetleges követeléseiről - nem tudott felvilágosítást adni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


