Az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tételét is
Több mint 170 millió euróval támogatja az EU a szerbiai reformokat
Csaknem 172 millió eurós támogatást nyújt az Európai Unió Szerbiának az ország reformterveinek végrehajtására - tudatta pénteken az Európai Bizottság.
2012.12.21 15:32MTIA brüsszeli testület közleménye szerint a források az igazságszolgáltatás hatékonyabbá tételét, a szervezett bűnözés elleni küzdelmet, a többi között az ember- és fegyverkereskedelem visszaszorítását is szolgálják majd, de korrupcióellenes intézkedések is szerepelnek a támogatásban részesülő tervek között.
"Szerbia jó irányba indult, új törvényekkel és stratégiai reformokkal. Bízom abban, hogy ez a támogatás lehetővé teszi az ütem tartását, hogy az ország teljesíthesse vállalásait, és közelebb kerülhessen az unióhoz. Az igazságszolgáltatás javulása minden szerb állampolgárnak közvetlen hasznot jelent majd" - fejtette ki Stefan Füle, az unió bővítésért felelős biztosa.
A pénzből a szerbiai romák társadalmi beilleszkedését is támogatják, valamint a foglalkoztatást, az emberi jogokat, a kisebbségek helyzetének javítását előmozdító intézkedéseket is finanszíroznak.
A pénz az Előcsatlakozási Támogatási Eszköz keretéből származik, amely a 2007 és 2013 közötti pénzügyi időszakban 11,5 milliárd euróval gazdálkodhat. Ennek az eszköznek a célja, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok célzott támogatáshoz juthassanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


