A Fitch rontani fogja az ország adósi besorolását?
Szerbia szeptemberre felülvizsgálja a költségvetést
A szerb kormány szeptember 1-jéig felülvizsgálja a költségvetést, miután a Fitch kilátásba helyezte az ország adósi besorolásának a rontását.
2012.08.19 10:32MTIMladjan Dinkic szerb pénzügyminiszter bejelentette: utasította a minisztériumokat arra, hogy péntekig tegyék az asztalára a kiadáscsökkentő intézkedéseikről szóló javaslatokat.
A dolog azért sietős, mert csütörtökön a Fitch Ratings stabilról negatívra rontotta Szerbia "BB mínusz" adósi besorolásának a kilátását, ami azt jelenti, hogy a balkáni ország közel áll egy leminősítéshez.
A kilátásrontást a nemzetközi hitelminősítő a költségvetés helyzetének romlásával, illetve a gazdaság teljesítményének gyenge kilátásaival indokolta.
A Fitch azzal számol, hogy az idei GDP-arányos államháztartási hiány 6,5 százalék lesz a hitelminősítő által eddig várt 5,5 százalék helyett.
A Fitch szerint a szerb államadósság-ráta a GDP-hez mérten 55 százalék lesz 2012 végén. Ez jóval felülmúlja a költségvetésben előirányzott 45 százalékot és a "BB" besorolású országok 39 százalékos átlagát.
A hitelminősítő egyidejűleg bejelentette azt is, hogy az idei évre 1 százalékos szerb gazdasági zsugorodással számol a májusban várt stagnálás helyett.
A Standard & Poor's augusztus 7-én egy osztályzattal szintén "BB mínusz" szintre rontotta Szerbia adósi besorolását.
A szerb pénzügyminiszter a múlt héten arra tett ígéretet, hogy nem fagyasztják be a béreket és a nyugdíjakat, és nem lesznek elbocsátások a közszférában, amíg véget nem ér a gazdasági válság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


