Jelenleg 31 vádlott ellen folyik per
Az ENSZ meghosszabbította a hágai törvényszék mandátumát
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította hétfőn a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék (NT) mandátumát, de Oroszország tartózkodott a szavazástól, mert indoklása szerint a határozat nem orvosolta a törvényszék hiányosságait.
2012.12.18 08:21MTI1993-as felállítása óta a törvényszék 161 gyanúsítottat helyezett vád alá, és közülük 15-öt felmentett. Jelenleg 31 vádlott ellen folyik per. Szerbia és szövetségese, Oroszország élesen bírálja a törvényszéket azon utóbbi felmentő ítéletei miatt, amelyeket két horvát tábornok, illetve egy koszovói albán volt gerillaparancsnok ügyében hozott.
"A törvényszék súlyos rendszerhibákkal működik, amelyekkel ez a testület nem foglalkozott. A törvényszék vezetőjének úgynevezett hatékonyságnövelő intézkedései éppen a kívánt céllal ellenkező hatást váltanak ki. Aláásta a bizalmunkat ebben a testületben az, hogy a vezetőség rendszeresen megszegte az ígéretét, amely szerint munkája során betartja a határidőket" - mondta Szergej Karjov, Oroszország ENSZ-nagykövetének helyettese a 15 tagországból álló BT-ben. Rajta kívül minden ország képviselője igennel szavazott. Karjov szerint a BT-tagok nem fogadták el Oroszország hatékonyságnövelő javaslatait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


