A tavalyinál 30 százalékkal több
Jelentősen emelkedett idén a munkájuk során megölt újságírók száma
A tavalyinál 30 százalékkal több, összesen 139 újságíró vesztette életét idén fegyverek által, hivatásának gyakorlása közben vagy azzal összefüggésben a genfi székhelyű, Press Emblem Campaign (PEC) nevű független szervezet hétfőn közölt adatai szerint.
2012.12.17 22:00MTIAz elmúlt öt évben összesen 569 újságírót öltek meg munka közben vagy foglalkozása miatt, ez azt jelenti, hogy a szakma művelői közül átlagosan hetente legalább ketten válnak erőszakcselekmény áldozatává.
Idén Szíriában haltak meg a legtöbben - 36-an -, és minden bizonnyal az ottani belháború az oka a jelentős arányú éves növekedésnek is. Szomáliában is jócskán romlott a helyzet, idén 19 tollforgató életét oltották ki - a PEC szerint - elsősorban a kritikákat nem tűrő félkatonai szervezetek fegyverei.
A tíz legveszélyesebb ország a média dolgozói számára - a PEC ötéves statisztikája alapján - a Fülöp-szigetek (62 halott), Mexikó (59), Pakisztán (53), Irak (39), Szíria (38), Szomália (37), Honduras (26), Brazília (22), Oroszország (20) és India (16).
Egy másik független szervezet, a Riporterek Határok Nélkül számításai szerint idén eddig 135 újságíró halt meg erőszakos körülmények között. Ez a szervezet szerdán hozza nyilvánosságra hivatalos éves mérlegét.
A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű jogvédő szervezet arról számolt be, hogy jelenleg világszerte 232 újságíró ül börtönben. Ilyen magas arányra a statisztika készítése, 1990 óta még nem volt példa. Legrosszabb a helyzet ezen a téren Törökországban, Iránban és Kínában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06