Négy felesége van
Őrizetbe vettek egy poligám kínai körzeti képviselőt
Őrizetbe vettek a kínai hatóságok egy körzeti parlamenti képviselőt, akiről kiderült, hogy négy "felesége" és tíz gyermeke van.
2012.12.14 18:20MTISanhszi észak-kínai tartomány egyik vezetője szerint Li Csun-vent okirat-hamisítás gyanújával vették őrizetbe. További tizennégy embert is menesztettek állásából, illetve megrovásban részesítettek hanyagság, illetve amiatt, hogy segítettek Linek okmányok beszerzésében a házasságon kívül született gyermekek részére – mondta el Hsziaotien körzet pártbizottságának illetékese.
A 43 éves Li Csun-ven Hsziaotien körzet képviselője és Hszincsuan falu párttitkára volt. A Hszinhua kínai hírügynökség értesülései szerint a férfit még szombaton vették őrizetbe, vasárnap pedig kizárták a körzeti, regionális parlamentből. A többnejűség bűncselekmény Kínában, s ráadásul a házaspárok többsége a jogszabályok értelmében eleve csak egy gyermeket nevelhet. Li 1989-ben lépett házasságra Hu Jong-hsziennel, akitől négy gyermeke született.
További három nőtől másik hat gyermeke lett. Házasságlevelet is hamisított, hogy az egyik nő lakhatási engedélyt kaphasson. A házasságon kívül született gyermeknek a családjogi szabályok értelmében nem jár lakcímbejegyezés, márpedig Li kilenc gyermeke kapott ilyen igazolást a vizsgálat szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


