Szíria
Merénylet a damaszkuszi belügyminisztériumnál
Erős robbanás történt szerda délután a szíriai belügyminisztérium damaszkuszi központjánál - jelentette az állami televízió.
2012.12.12 19:33MTIAz első hírek szerint a merénylet célpontja az épület főbejárata volt - hangzott a tájékoztatás. Vannak halálos áldozatok, de még nem tudni, mennyien. A minisztériumnak helyet adó Kafar Szuszeh kerület ellenőrzéséért külön csatát vívnak a kormányerők és a felkelők. A televízió vértócsákat, megrongálódott homlokzatot és egy két méter széles krátert mutatott. Egy libanoni televíziós csatorna négy halottról és húsz sebesültről tud.
Az első, nagy robbanást két kisebb követte, s feltételezik, hogy a legerősebbet egy gépkocsiba rejtett pokolgép okozta. Az elkövetés módja az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kapcsolódó lázadó csoportokra utal.
Közben a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet azt állította, hogy a szíriai kormányerők gyújtóbombákat is bevetettek a felkelők elleni harcban, lakott területeken. Kormányellenes aktivisták szovjet gyártmányú bombákra utaló bizonyítékokat gyűjtöttek össze. Ezekből a levegőben felrobbanó eszközökből 48-48 kisebb gyújtószerkezet repül szét egy futballpálya nagyságú területen. A fegyver "különösen nagy emberi szenvedést" okoz - hangsúlyozta szerdán Steve Goose, a szervezet fegyverzeti részlegének igazgatója egy bejrúti sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


