Adócsalás
Nagyszabású razziát tartottak a Deutsche Banknál
Mintegy ötszáz rendőr és pénzügyőr részvételével razziát tartottak szerdán a Deutsche Bank frankfurti központjában, a legnagyobb német pénzintézet irodáit egy több száz millió eurós adócsalási üggyel összefüggésben kutatták át.
2012.12.12 14:00MTIA frankfurti tartományi ügyészség szerdai közleménye szerint a bank 25 munkatársa ellen nyomozás indult nagy értékre elkövetett adócsalás és pénzmosás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozására tett kísérlet gyanúja miatt. Öt személy ellen elfogatóparancsot adtak ki. A bankszékház mellett berlini és düsseldorfi irodákat és lakásokat is átkutattak.
A Deutsche Bank közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal. Az eljárások egy 2010-ben kirobbant üggyel összefüggésben zajlanak. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a bank munkatársai közreműködtek-e szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal kereskedő ügyfelek által elkövetett visszaélésekben.
Az ügyészség közleménye szerint felmerült a gyanú, hogy a bank érintett dolgozói eltitkolnak bizonyítékokat és kötelességüket megszegve nem tettek feljelentést, amikor tudomást szereztek adócsalási és pénzmosási ügyletekről. Az ügy előzményeként 2010 áprilisában több európai országban egyszerre 230 helyszínen tartottak házkutatást, és Németországban 2011-ben bíróság elé állítottak öt befektetési bankárt.
A börtönbüntetésre ítélet vádlottak elismerték, hogy az uniós kvótakereskedelmi rendszerben végzett ügyletekkel 230 millió euró értékű adócsalást követtek el. A legnagyobb német pénzintézet munkatársainak esetleges közreműködése azért merült fel, mert az ügyleteket a Deutsche Bankon keresztül bonyolították le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


