Hamarosan összeomlik?
A végét járja az Aszad-rezsim a német hírszerzés szerint
Megroppant a húsz hónapja tartó polgárháborúban Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere, és várhatóan hamarosan összeomlik.
2012.12.09 12:55MTIGerhard Schindler, a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) elnöke a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lapnak elmondta: pillanatnyilag kiegyensúlyozottak az erőviszonyok a rezsim és a fegyveres ellenzék között, de Aszad kezei közül egyre inkább kicsúszik az ellenőrzés az ország felett. "Sokasodnak a jelei annak, hogy a damaszkuszi rendszer a története utolsó szakaszába érkezett" - mondta a BND elnöke.
Az egykoron 320 ezres létszámú szíriai hadsereg már kerüli a közvetlen összeütközést a lázadókkal. A rezsim további veszteségektől és a katonaszökevények számának folytatódó emelkedésétől tart, ezért inkább a légitámadásokra helyezte át a hangsúlyt. A lázadó csoportok közötti együttműködés viszont egyre szorosabb, aminek révén mind hatékonyabban küzdenek Aszad ellen - mondta a német hírszerzés vezetője. Ezt a polgárháborút "nem éli túl az Aszad-rendszer" - tette hozzá.
A 2011 tavaszán elkezdődött polgárháborúnak becslések szerint több mint 41 ezer halálos áldozata van a közel-keleti országban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


