Egy német lap szerint
A NATO katonai beavatkozást fontolgat Szíriában
Német lapjelentés szerint a NATO vezetése katonai beavatkozást fontolgat Szíriában.
2012.12.06 07:59MTIA Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában arról írt, hogy az esetleges beavatkozás kérdése komolyan napirendre került azon a keddi, nem hivatalos brüsszeli vacsorán, amelyen több NATO-tagállam külügyminisztere, valamint Anders Fogh Rasmussen főtitkár vett részt.
Az újság értesülése szerint Rasmussen utalt azokra az amerikai titkosszolgálati jelentésekre, amelyek szerint a szíriai hadsereg vegyi fegyverek bevetését készítheti elő. Ezzel kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta, hogy a NATO nem dughatja továbbra is homokba a fejét. A találkozó résztvevőire hivatkozva a lap arról számolt be, hogy a kijelentés heves vitát váltott ki.
A miniszterek ugyanis a Rasmussen által mondottakat úgy értékelték, hogy a főtitkár igyekszik megnyitni az utat a szövetség katonai vezetése számára egy közvetett vagy közvetlen szíriai beavatkozás terveinek a kidolgozására.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Törökország támogatta mindezt, ugyanakkor több európai tagállam, köztük Németország, Hollandia és Csehország az esetleges beavatkozás ellen foglalt állást - értesült a Süddeutsche Zeitung. Az említett országok óvtak az állítólagos titkosszolgálati információk túlértékelésétől, és amellett álltak ki, hogy a szíriai konfliktus csakis békés úton és az ENSZ közreműködésével oldható meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


