Csatlakozniuk kell az atomsorompó szerződéshez
Nukleáris programjának ellenőrizhetőségére hívta fel Izraelt az ENSZ
Csaknem egyhangú határozatban szólította fel az ENSZ Közgyűlése Izraelt arra, hogy tegye lehetővé nukleáris létesítményeinek nemzetközi ellenőrzését.
2012.12.04 07:55MTIA helyi idő szerint hétfő este elfogadott határozatot 174 tagállam támogatta, 6 ellene voksolt, míg ugyancsak 6 ország tartózkodott a szavazástól. A dokumentum sürgette Izraelt, hogy nyissa meg nukleáris létesítményeit a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által végrehajtandó ellenőrzések számára.
Felszólította továbbá arra is, hogy haladék nélkül csatlakozzon a nukleáris fegyverek terjesztését gátló atomsorompó szerződéshez. Ez utóbbival összefüggésben a közgyűlési határozat felhívta Izrael, hogy támogassa a közel-keleti térség nukleáris fegyvermentesítését, illetve az ezt célzó, magas szintű konferenciát.
A szóban forgó tanácskozást a többi között valamennyi arab ország, továbbá Irán részvételével eredetileg december közepén Helsinkiben tartották volna, az Egyesült Államok azonban november 23-án lefújta azt. Washington a térségben uralkodó politikai zűrzavarra, továbbá arra hivatkozott, hogy Irán elutasítja a nukleáris fegyverek terjedését. Teherán és több arab állam viszont azt állította: a tervezett konferencia lemondásának tényleges oka az volt, hogy Izrael nem kívánt részt venni azon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


