Murszi túlhatalma
Egyiptom: folytatódnak az elnök elleni megmozdulások
Kairóban szerdán is több százan tüntettek a hatalmát rendelettel kiterjesztő Mohamed Murszi elnök ellen, ugyanakkor felmerült a lehetősége annak, hogy órákon belül elkészül az új alkotmány tervezete, amelynek december közepi elfogadásával megoldódhat a súlyos belpolitikai válság.
2012.11.28 18:47MTIAz indulatokat az szította fel, hogy az államfő átmenetileg, az alkotmány elfogadásáig jogilag megtámadhatatlanná nyilvánította döntéseit. Ellenzéke egyeduralmi törekvésekkel vádolta, és az egyiptomi fővárosban már hatodik napja tartanak a Murszi-ellenes megmozdulások.
Szerdán Hosszam al-Gariáni, az alkotmányozó testület szóvivője közölte, hogy az alkotmány végleges tervezete akár már a nap folyamán elkészülhet. A testület három tagja szerint a tervezetről csütörtökön fognak szavazni.
Amennyiben elfogadják, a dokumentumot még Murszinak is jóvá kell hagynia, hogy aztán tizenöt napon belül népszavazás döntsön a végső elfogadásáról. Így akár december közepére megszülethet az alkotmány, és véget érhet az elnöki rendeletek, döntések "sérthetetlensége", ami az utóbbi napok tízezreket megmozgató tüntetéseit kiváltotta.
Szerdán az egyiptomi jogrendszer csúcsán álló semmítőszék és fellebbviteli bíróság közölte, hogy felfüggeszti munkáját mindaddig, amíg az alkotmánybíróság nem dönt Murszi rendeleteinek érvényességéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


