17 halott
Mészárlás és bankrablássorozat Nigériában
Autóból vaktában tüzelő fegyveresek lemészároltak tíz polgári személyt kedden Nigéria középső részében, míg az ország déli területén egy bankrablássorozat során hét embert öltek meg.
2012.11.28 07:37MTIA keresztény többségű déli és muszlim északi részre osztható afrikai országban gyakoriak a vallásközi villongások. Az utóbbi időben az északon iszlám államot létrehozni akaró Boko Haram fegyveres csoport okozott súlyos gondokat a hatóságoknak, fegyveres akcióiban csak idén 760-an haltak meg. A most bejelentett támadásokra azonban távolabbi vidékeken került sor, és a hatóságok közlése szerint valószínűleg nincs összefüggés a Boko Haram akcióival. A központi Plateau államban elkövetett mészárlás hátterében vélhetően vallási különbözőségek állnak.
A fegyveresek egy többségében keresztény lakosságú településen áthaladva, autóból nyitottak tüzet, menet közben, válogatás nélkül lövöldözve áldozataikra. Egyes szemtanúk szerint katonai egyenruhát viseltek, de a hadsereg cáfolta, hogy köze lett volna a történésekhez. A lövöldözőket nem sikerült elfogni. Nyolc áldozatuk a helyszínen, kettő a kórházban halt meg. A déli Edo államban a támadók négy bankot próbáltak kirabolni, az összehangolt támadássorozatnak két rendőrőrs is célpontja volt.
A robbantásokkal és lövöldözéssel végrehajtott akciók összesen hét ember életét követelték, de pénzt csupán egy bankból tudtak elvinni a rablók. A rendőrség szerint nincs összefüggés a történtek és az északi országrészben zajló erőszak között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


