Szíria
Robbanás volt egy ellenőrzőpontnál Damaszkusz közelében
Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kedden egy rendőrségi ellenőrzőpont közelében Damaszkusztól délre.
2012.11.27 16:16MTIA katonai rendőrség dzsdeidet-artúzi ellenőrzőpontjánál hajnalban történt robbanásban legalább két katona halt meg - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
A robbanást heves tűzpárbaj követte. A hadsereg folytatta az erősítés felvonultatását a Kfar-Szúsza és Daraja negyedek közötti mező irányában. A hadsereg ki akarja űzni a térségből a lázadókat, akik a Damaszkuszt övező gyümölcsösökben sáncolták el magukat, amióta a harcok a nyáron a főváros déli negyedeire is kiterjedtek.
Harcok folytak ugyanabban a térségben a lázadók kezén lévő Muadamíja-as-Samban és Darajában is.
A hadsereg légitámadásokat intézett a Damaszkuszból Aleppóba vezető út mentén fekvő Maarret-en-Numán ellen is, s a város déli bejáratánál harcok folytak az OSDH szerint.
A Human Rights Watch (HRW) nevű nemzetközi emberi jogi szervezet közlése szerint számos országban tiltott kazettás bombákat dobtak le egy damaszkuszi elővárosra vasárnap. A HRW úgy értesült, hogy a bombák RBK-250/275 típusú, szovjet gyártmányú kazettás bombák voltak. Szemtanúk beszámolója, illetve videofelvételek tanúsága szerint tizenegy gyermek meghalt, és sokan megsebesültek.
Egy szíriai emberjogi szervezet szerint több mint 40 ezer halálos áldozata van a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen 2011 márciusában kitört, majd fegyveres konfliktusba forduló népfelkelésnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


