Dagad a botrány
Több kínai vezetőről is készült szexvideó
Nem fogja következmények nélkül hagyni a tisztviselők vétségeit a Csungking városi vezetés.
2012.11.26 11:09MTIA múlt héten leváltottak egy kerületi párttitkárt, mert szexvideóban szerepelt, és kiderült, további öt helyi vezetőről is készültek hasonló felvételek. Az 54 éves Lej Cseng-furól és 18 éves szeretőjéről készült képsorokat állítólag még 2007-ben rögzítették titokban, és egyelőre nem tisztázott, hogy miért most kerültek nyilvánosságra.
Tény, hogy a fotók, illetve a videó, valamint a téma az elmúlt héten "aratott" a kínai internetezők körében. Lejt időközben leváltották tisztségéből és eljárást indítottak ellene. Az új videót hétfő reggelig még nem kapta meg a fegyelmi ellenőrző bizottság, így az abban érintettekről csak közvetve nyilatkoztak annyit, hogy minden kötelességszegő ügyében el fognak járni, és őket felelősségre fogják vonni. Minden hasonló esetre "zéró toleranciát" hirdettek.
Az első videót egy bizonyos Csu Ruj-feng "szabadúszó újságíró" tette fel a világhálóra, és állítólag a többi felvételeken szereplő öt vezetőből négy még hivatalban van. A férfi állítása szerint hozzá rendőrségi forrásból kerültek a felvételek november 4-én. Csu, aki Lejről mindössze 36 másodpercet tett közzé, védelmet kért a rendőrségtől, miután életveszélyes fenyegetéseket kapott.
Csu úgy tudja, hogy a fiatal nőt egy ingatlanfejlesztő vállalat bérelte fel, hogy zsarolják a 32 milliós város kerületi párttitkárát. A nő végül két alkalommal összesen nyolcvan percet vett fel rejtett kamerával a találkákról. Az ingatlanfejlesztő fel is használta a videót, de Lej bevallotta félrelépését a város akkori rendőrfőnökének, az azóta már 15 év börtönre ítélt Vang Li-csünnek. Vang a cégvezetőt börtönbe juttatta, a nőt pedig egy hónapra bezáratta.
A többi öt vezetőről készült felvételekre a cégnél bukkantak rá. A délnyugat-kínai közvetlen központi alárendeltségű város, Csungking volt az, amelynek éléről az idén tavasszal eltávolították az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj párttitkárt. Ellene jelenleg is eljárás van folyamatban, egyebek mellett korrupció és többrendbeli házasságtörés gyanúja miatt.
Feleségét egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték felfüggesztett halálbüntetésre. Po és Vang egyébként korábban arról volt híres, hogy rendet teremtett a maffiaharcairól, a prostitúcióról, fegyveres rablásokról és más bűncselekményről elhíresült Csungkingban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06