Állítólag 18 éves szeretője készítette titokban
Szexvideón szerepelt a kínai párttitkár, leváltották
Leváltották a 32 milliós Csungking város egyik kerületének párttitkárát, miután bebizonyosodott róla, hogy szerepel interneten keringő szexképeken, illetve videofelvételen - jelentette a kínai online média pénteken.
2012.11.23 08:47MTIA kommunista párt helyi fegyelmi ellenőrző bizottságának vizsgálata megállapította, hogy a filmen Lej Cseng-fu látható, a tényleges hatósági nyomozást azonnal megkezdték.
A felvételeket állítólag 18 éves szeretője készítette titokban, miután vitába keveredett a férfival.
Az ügyet végül egy Csi Hszü-kuang nevű újságíró robbantotta ki, aki mikroblogján ugyancsak közzétette a szóban forgó felvételeket. Lej kezdetben tagadta, hogy azok valódiak lennének, illetve, hogy ő szerepelne rajtuk.
A délnyugat-kínai közvetlen központi alárendeltségű város, Csungking volt az, amelynek éléről az idén tavasszal eltávolították az utóbbi évtizedek legnagyobb belpolitikai botrányának főszereplőjét, Po Hszi-laj párttitkárt. Ellene jelenleg is eljárás van folyamatban, egyebek mellett korrupció és többrendbeli házasságtörés gyanúja miatt.
Feleségét egy brit üzletember meggyilkolásáért ítélték felfüggesztett halálbüntetésre, míg a város rendőrfőnökét Vang Li-csünt 15 év börtönre ítélték. Po és Vang egyébként korábban arról volt híres, hogy rendet teremtett a maffiaharcairól, a prostitúcióról, fegyveres rablásokról és más bűncselekményről elhíresült Csungkingban.
Po Hszi-lajt Csang Tö-csiang miniszterelnök-helyettes váltotta a városi párttitkári székben, s Csang mindössze nyolc hónap után - munkája elismeréseként - a Kínai Kommunista Párt legfelsőbb vezetésébe, a politikai bizottság hét tagú állandó bizottságába delegálták.
Napokkal korábban bejelentették, hogy Csungking új párttitkárt kap Szun Cseng-caj személyében. Az 1963-as születésű politikus eddig Csilin tartományban szolgált, s megfigyelők ígéretes jövőt jósolnak neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06