EU-büdzsé

A lengyelek elégedetlenek az eddigi ajánlatokkal

A lengyel miniszterelnök szerint országát nem elégítik ki azok a viszonylag csekély változtatások, amelyek bekerültek az EU 2014 és 2020 közötti költségvetési tervezetébe.

2012.11.22 19:04MTI

Donald Tusk csütörtök kora este nyilatkozott Brüsszelben, miután találkozott Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével.
   
Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői este plenáris ülést kezdenek a középtávú pénzügyi keretről. Ehhez a munkaanyagot az a dokumentum szolgáltatja majd, amelyet Van Rompuy a kétoldalú találkozók sorozata után állít össze, kompromisszumos megoldásra törekedve.    
   
Tusk nem ért egyet azzal, amilyen gazdasági növekedési ütemet jósol Brüsszel Lengyelországnak a következő évekre. Ennek azért van jelentősége, mert a gazdasági teljesítmény feltételezett alakulásától is függ majd, hogy mennyi kohéziós (felzárkóztatási) pénzhez juthat egy tagország. Lengyelország jobb feltételrendszert akar kialkudni a regionális fejlesztés céljaira is.
   
A lengyel miniszterelnök szerint pillanatnyilag a megállapodás valószínűsége "ötven százalék alatti", elsősorban a költségvetési kiadások befagyasztását követelő brit álláspont miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.