3,7 százalékuk
A fukusimai munkások töredéke jogosult csak rákszűrésre
A tavaly márciusban balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű leszerelésén dolgozó munkások mindössze 3,7 százaléka jogosult ingyenes rákszűrésre.
2012.11.22 11:58MTIAz Aszahi Simbun japán napilap értesülései szerint a tavaly márciusi baleset óta az erőműben dolgozó 24 118 főből csupán 904 rákszűrését fizeti a japán kormány és a létesítményt birtokló TEPCO energiavállalat.
Az alacsony számot azzal magyarázták az illetékesek, hogy csak azok részesülnek az ingyenes egészségügyi szolgáltatásban, akik 2011 márciusa és decembere között bizonyítottan legalább 50 millisievert sugárzásnak voltak kitéve munkájuk során.
Ugyanakkor a lap szerint az azóta eltelt időszakban is számos dolgozó kapott magas, potenciálisan egészségkárosító sugárdózist, döntő többségüknek azonban nem fedezik az esetenként 50 ezer jenes költséggel járó rákszűrést. Az Aszahi tudósítása szerint ráadásul egyes munkások doziméter nélkül kénytelenek dolgozni, míg mások ólommal burkolt mérőeszközöket kaptak a munkáltatótól, hogy a valósnál alacsonyabb értékeket mutasson a szerkezet, így nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora sugárzás érte őket.
Az erőmű dolgozói az egészségügyi juttatásokra vonatkozó szabályok megváltoztatását követelik a TEPCO-tól. Megfigyelők szerint ha a cég nem fordít kellő figyelmet a kérdésre, úgy egyre többen vonakodnak majd munkát vállalni az erőműben, így annak leszerelése - ami becslések szerint 40 évet vesz majd igénybe - tovább csúszhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


