Gázai hadművelet
Washington a konfliktus fokozatos mérséklésére törekszik
Az amerikai kormány a közel-keleti térség vezetőivel, valamint a válságövezetbe látogató diplomatákkal konzultálva a gázai konfliktus fokozatos csökkentésére törekszik, aminek kiindulópontja a gázai rakétakilövések beszüntetése.
2012.11.19 20:00MTI"Álláspontunk továbbra is az, hogy a térségbeli országok - különösképpen azok, amelyek befolyással bírnak a Hamászra (elsősorban Egyiptom és Törökország) - vessék latba befolyásukat a konfliktus fokozatos leépítése érdekében" - hangoztatta a kommunikációért felelős helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó.
"Ennek a deeszkalációnak pedig, ismétlem, a Gázából kiinduló rakétatűz beszüntetésével kell elkezdődnie" - tette hozzá Rhodes.
Megismételte az amerikai elnök által hangoztatott álláspontot, miszerint Izraelnek jogában áll megvédeni magát. Rámutatott, a legjobb megoldás arra, hogy szavatolják a zsidó állam biztonságát, a békés megoldás és a deeszkaláció, nem pedig az elhúzódó katonai konfliktus.
Rhodes szerint a délkelet-ázsiai körúton tartózkodó Barack Obama elnök Tom Donilon nemzetbiztonsági tanácsadótól és Hillary Clinton külügyminisztertől folyamatos tájékoztatást kért a gázai konfliktus fejleményeiről.
Rhodes szerint az amerikai kormány folyamatos párbeszédet folytat Izraellel, Clinton külügyminiszter pedig az elmúlt két nap során telefonon konzultált a térségbe utazott Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárral, valamint Laurent Fabius francia külügyminiszterrel. Beszélt Hisam Mohamed Kandil egyiptomi miniszterelnökkel, miután a politikus elutazott a Gázai övezetből, illetve a katari és a török diplomácia vezetőjével. Clinton és Donilon egyaránt megbeszélést folytatott a tel-avivi és a kairói amerikai nagykövettel.
John McCain szenátor, volt republikánus elnökjelölt vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak "amennyire csak lehet", szerepet kell játszania "az izraeli-palesztin kérdés megoldásában". McCains azt javasolta, hogy ebben a folyamatban szerepet kell kapnia a felek békítésében gazdag tapasztalatokat szerzett Bill Clinton volt amerikai elnöknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


