Gázai hadművelet
Az izraeli nagykövet szerint országának joga van az önvédelemhez
A Hamász támadásai miatt 4,5 millió izraeli van veszélyben, ezért az országnak joga van az önvédelemhez - mondta Ilan Mor budapesti izraeli nagykövet.
2012.11.19 19:20MTIA diplomata hangsúlyozta, egyetlen ország sem nézné tétlenül, hogy ennyi állampolgárát támadják rakétákkal, és hogy a lakosság felének rendszeresen menedékhelyekre kell húzódnia a csapások elől. A konfliktus nem tíz napja kezdődött, a rakétatámadások jelenlegi hullámával, a Hamász már korábban is támadta Izraelt, de a tel-avivi kormány most már úgy látja, elég volt, és nem tolerálja tovább "a Gáza felől érkező terrort" - emelte ki.
Úgy fogalmazott, míg Izrael demokratikus állam, a Gázai övezetben az iszlám fundamentalisták irányítanak, akik nem ismerik el Izrael létezési jogát, és ideológiai okokból el akarják pusztítani az országot.
Izrael nem a palesztin civileket akarja támadni, hanem a terroristákat, akik a gyermekeket sem kímélik - közölte. Kifejtette, a Hamász több rakétát lő ki reggelenként, amikor az izraeli gyermekek éppen iskolába mennek, a palesztin gyermekeket pedig szerinte "pajzsként használják az izraeli haderő ellen".
A nagykövet szerint a Gázai övezetben nincs humanitárius válság, nem akadályozzák az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok eljutását a térségbe, és továbbra is biztosítják a víz- és áramellátást az ott élőknek. Ez is azt mutatja, hogy nem az övezetben élő palesztinokkal van problémája Izraelnek, hanem a terroristákkal - hangsúlyozta.
Ilan Mor azt mondta, a helyzet rendezéséhez olyan megállapodásra van szükség, amely stabil, hosszú távon is fenntartható. Azonban jelenleg még nem lehet megmondani, hogy ennek megkötésére mikor lehet esély - vélekedett a diplomata.
Izrael hétfőn 36 órás ultimátumot adott a Hamásznak, hogy megállapodás szülessen a tűzszünet feltételeiről - közölte a Galei Cahal katonai rádióállomás. Hétfőn folytatódtak a feltételezett palesztin gerillacélpontok elleni izraeli támadások.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


