Tibeti önégetések
Egy kétgyermekes családanya gyújtotta fel magát
Egy kétgyermekes családanya vetett végett életének önégetéssel Tibetben, tiltakozva a himalájai terület feletti kínai uralom ellen - közölte vasárnap egy tibeti emberi jogi szervezet.
2012.11.18 10:04MTIA taxisnő szombat délután gyújtotta fel magát a nyugat-kínai Csinghaj tartományban fekvő Tungzsen egyik terén - közölte Nemzetközi Kampány Tibetért (ICT) nevű washigtoni székhelyű szervezet.
Az áldozat hamvasztási szertartásán több ezren vettek részt, a gyászolókat rendőrök vették körül. A londoni székhelyű Free Tibet mozgalom szerint Tungzsen központjában erős a rendőri jelenlét.
Az ICT szerint november 4. óta ez a nyolcadik ilyen eset Tungzsenben. A szervezet összesítésében az szerepel, hogy 2009 februárja óta 75 ember gyújtotta fel magát Tibetben, és többségük meghalt.
Tibeti emigráns szervezetek szerint az önégetések a "kínai elnyomás", a vallásszabadság megsértése elleni tiltakozások, egyben a dalai láma melletti kiállást jelképezik. Peking azonban úgy véli, a többnyire fiatal tibetieket "az elszakadásra törekvő emigráns erők" veszik rá az önégetésre, és önös érdekből, a "tibeti kérdés napirenden tartása" céljából küldik őket a halálba.
A dalai láma a napokban Japánból üzent a kínai kormánynak, hogy az láthatóan "nem veszi komolyan" a tibetiek akcióit, és nem vizsgálja meg az okokat. Peking válaszul a dala láma szemére vetette: nem hogy nem ítéli el a törvénybe és vallási elvekbe ütköző cselekményeket, de még dicsőíti is azok elkövetőit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


