Gázai hadművelet
Izraelben a hadsereg 16 ezer tartalékost mozgósít
Izraelben pénteken 16 ezer tartalékos katonának kezdték el kézbesíteni a behívókat.
2012.11.16 10:23MTIA bejelentés arra utal, hogy kiszélesedhet a Gázai övezet elleni hadművelet, és szárazföldi csapatok bevetésére is sor kerülhet.
Az izraeli hadsereg eddig, a szerdán kezdődött hadművelet során jobbára csak légicsapásokat mért a palesztin enklávéra. Jeruzsálemi kormányilletékesek szerint azonban szárazföldi támadásra is szükség lehet ahhoz, hogy a hadsereg véget vessen az Izrael elleni rakétatámadásoknak.
A hadsereg 30 ezer tartalékos behívására kapott engedélyt a kormánytól.
A Gázai övezethez eddig öt izraeli reguláris egységet – a Givati és Golani elit gyalogsági brigádokat, valamint az ejtőernyősöket és két páncéltörő hadosztályt – vonultattak fel. A tartalékosoknak várhatóan az állandó elhelyezési körzetben kell őket felváltaniuk.
Joáv Mordehai katonai szóvivő szerint Beni Ganc vezérkari főnök "engedélyezte, hogy a hadsereg reguláris alakulatai felkészüljenek a szárazföldi invázióra". Ennek megindításáról azonban katonai illetékesek szerint még nem született döntés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


